Az energiaszegénység kockázatának kitett 87 ezer család kaphat várhatóan vissza nem térítendő EU-s támogatást nyártól, akik közül 70 ezer napelemeket telepíthet, 17 ezer pedig a napelemet a fűtési rendszerek korszerűsítésével összekapcsolva juthat támogatáshoz – jelentette be ma Steiner Attila egy budapesti tájékoztatón.
Bizonyos feltételek mellett az uniós helyreállítási alapból támogatni lehet majd olyan földgáz-projekteket, amelyek a tiszta energiára való átállást szolgálják – erősítették meg az EU-Monitor kérdésére EU-tisztviselők, miközben útépítésre alapesetben nem lehet majd pénzt szerezni ebből a csatornából. Ma, azaz kedden szavaz egyébként az Európai Parlament plenáris ülése a helyreállítási alap legnagyobb programjáról, a 672,5 milliárd eurós Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről, amelynek felhasználására eddig 18 tagállam nyújtott be részletes beruházási és reformtervezetet, és eddig mindössze 6 tagállam ratifikálta a források felvételéhez szükséges uniós jogszabályt.
Itthon nem volt ma kereskedés.
Már öt évnél kevesebbre tippeli a váltást.
Friss tanulmány tárja fel az állapotot.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Nem ideálisak a körülmények.
Keményen kritizálta az interjúban a nyugati partnereit.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.